Az esküvői videós ismerősünk csodás fotói és videói mindenkinek tetszenek

Mindenki örül neki, ha egyszer az ő életében is bekövetkezik az esküvő. Amikor az életük igazán egybefonódik végre. Az esküvő mindig nagy szervezéssel jár együtt, de megéri, hiszen az lesz életed egyik legcsodálatosabb napja. A közös lakás vásárlás és a gyerekvállalás pedig csak hab a tortán már. A közös lakás mindig nagy dolognak számít, és mennyei érzés, mikor közösen festitek ki a közös lakásotokat, együtt rendezitek be és ne feledkezzünk meg az első lépésekről sem: milyen jó érzés, mikor közösen kerestek és együtt választotok lakást vagy házat. Ez igazán felemelő érzés, szerintem ezzel mindenki így van.

Fontos azonban, hogy megőrizzük az emlékeket, és ez az esküvőre is igaz. Ezzel mi is így voltunk a férjemmel, szerettünk volna mindent megörökíteni, hogy később visszanézhessük majd és visszaemlékezhessünk életünk legszebb napjára. A férjem, akit amúgy Péternek hívnak, kitalálta, hogy készüljön videó az esküvőnkről, így lebeszélt egy időpontot az egyik ismerősével, aki esküvői videós. Régóta dolgozik ebben a szakmában és nagyon ért ahhoz, amit csinál. Én is elmentem a megbeszélt találkozóra, és emlékszem nagyon izgatott voltam, hogy minden úgy sikerüljön majd, ahogy mi szeretnénk.

Az ismerőse természetesen elvállalta az esküvőnkön való fotózást és videózást, én pedig nagyon örültem neki, hogy lesz majd egy komplett anyagunk az egész esküvőről. A lakásunkban van egy-két kép is kirakva, amit ő csinált rólunk az esküvőnkön, és mondhatom, hogy ő aztán tényleg ért ahhoz, amit csinál.

Az esküvőnk egyébként viszonylag szűk családi és baráti körben lett megünnepelve, aminek én örülök, mert nem szeretem a nagy felhajtást, és mivel én szerveztem az egészet, szerettem volna, ez a nap tényleg rólunk szól és nem arról, hogy mindenki csak a csillogásról és pompáról beszél, nem pedig rólunk.

esküvői videósAm igazán nagy gondot okozott nekem az elején, az a ruhaválasztás volt. Rengeteget felpróbáltam, de mindegyik annyira tetszett, hogy nem tudtam dönteni. Végül kiválasztottam azt, amit a legelőször próbáltam fel. Számtalan más elintéznivaló is volt az esküvővel kapcsolatban, de mivel időben kezdtük el a szervezést, ezért nem volt kapkodás és idegeskedés ezzel kapcsolatban. Megkönnyebbülést is okozott a számunkra, hogy a videózást és a fotózást ismerős vállalta el, így nem kellett izgulni, hogy ezzel gond lesz majd.

Ugyan az esküvőnk már két éve volt, mégis mindig nagyon szívesen végignézzük a képeket és a videókat, jót mosolygunk rajtuk és egy kicsit mindig elkezdtünk sztorizgatni róla. Szeretnék egyszer én is megtanulni ilyen jól fényképezni, igaz, odáig már eljutottam, hogy vettem egy gazán jó fényképezőgépet, de kellene mellém valaki, aki megtanítja nekem, hogy mikor milyen beállításokat kellene használnom, de mos egyelőre erre még nincs időm. De ami késik, az nem múlik, szokták mondani.

Az esküvőszervezés egyébként tényleg sok időt és türelmet igényel, az elején kicsit meg is ijedtem, mikor ezt az egészet végiggondoltam, de tudtam, hogy nem lesz gond és van, kire támaszkodni, hiszen a férjem, a barátnőim és anyukám is szívesen segített mindenben, ha megkértem őket. Emlékszem, hogy a fényképeket nézegetve az esküvő után, anyukám ismét pityergett egy sort örömében, aztán a végére már mindenki pityergett.

Azóta a legjobb barátnőmet is eljegyezték végre, így nem volt kérdéses a mi esküvőnk után, hogy az ő esküvőjükön ki fotózzon. Sőt, ők is szerettek volna videót, ezért hatalmas öröm volt, hogy van egy esküvői videós ismerősünk. Nagyon precíz és nagyon kreatív. Az esküvőnk után amúgy sem kellet a barátnőmnek és a vőlegényének ajánlgatni őt, hiszen ők is látták a videót és a fotókat a mi esküvőnkről.

Örülök neki, hogy végre ők is összeházasodnak, nagyon jó párt alkotnak, és mivel a legjobb barátnőmről van szó, végképp nagyon örültem a hírnek. Emellett ők is tervezik, hogy vesznek majd egy lakást közösen, de először szeretnék, ha az esküvő meglenne, aztán jöhet utána a lakás. Már nézelődnek az interneten is, illetve a barátnőm az interneten keres lakberendezési tippeket, hogy konkrét képe legyen majd arról, milyen lakást szeretnének pontosan.

Sok boldogságot Nekik is!

[Top]