Albérlőkereső szórólapok, mégpedig új tonerrel a nyomtatóban
Eljött az ideje egy már hosszú ideje várt dolognak. Meg kellett válnom az albérlőmtől. Ez sosem egy egyszerű dolog, mert jobb esetben a bérbeadó és az albérlő között kialakul egy bizalmi viszony. A bérbeadónak nem az az érdeke, hogy mindig új ember lakjon a házában, hanem, hogy aki ott lakik, az pontosan fizesse a dolgokat, emellett pedig bármikor el lehessen érni. Sajnos az én albérlőm nem ilyen volt.
Egy éven keresztül szenvedtünk vele, de csak nem sikerült dűlőre jutnunk a határidőkkel. Én mindig türelmes voltam, de egy idő után sajnos nem lehetett mit kezdeni vele. Végül ezért fel kellett szólítanom, hogy a szerződésben leírtak szerint ki kell költöznie. Szerencsére nem problémázott túl sokat vele és megértette, hogy miért jutottam erre a döntésre. A kérdés attól függetlenül megmaradt, hogy ki jön majd a helyére.
Édesapámmal azt találtuk ki, hogy az internetes hirdetések mellett, szórólapokkal látjuk majd el a várost, hátha így gyorsabban jelentkeznek majd. Ezzel kapcsolatban azonban akadt egy kis bökkenő. Mégpedig, hogy a nyomtatónk tonerje már nem volt megfelelő. Ki kellett cserélnünk, de apámnak nem volt ideje elmenni a boltba. A feladat ezért rám maradt, én pedig inkább online kezdtem el utánanézni a megoldásnak.
Már vagy tíz perce szörföltem a neten, mikor szembejött velem a következő felirat: Toner és tintapatron rendelés nyomtatókhoz – eredeti és utángyártott | Nyomtatóalkatrész.hu. Érdekesnek hangzott, ezért rákattintottam és így találtam rá a Nyomtatóalkatrészek oldalára, ami azóta is az első hely amit felkeresek, ha nyomtatóalkatrészre van szükségem. Az első benyomások nagyon fontosak és szerencsére a Nyomtatóalkatrészeknek nem kell panaszkodnia ebben a tekintetben. Az oldal kialakítása és színei mind azt sugallják az embernek, hogy jó helyen jár.
Ezek után már örültem, hogy rákattintottam a Toner és tintapatron rendelés nyomtatókhoz – eredeti és utángyártott | Nyomtatóalkatrész.hu feliratra. De ez még csak a kezdet volt. A következő dolog, amivel ámulatba ejtettek, az a választék volt. Itt körülbelül mindenféle alkatrészt meg lehet találni, ami csak nyomtatóhoz kellhet. Nem túlzok, mikor azt mondom, hogy ennyi lehetőségem még soha sem volt, egy nyomtatós helyen.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy a bőség el van túlozva és nem találjuk majd meg azt, amit kerestünk. Az oldal kialakítása végig segít abban, hogy sose érezzük elveszve magunkat. Vegyük mondjuk az én példámat. Egy Xerox nyomtatóhoz kerestem tonert. Ahhoz, hogy a toner részleget elérjem, csak ki kellett választanom a hozzá tartozó feliratot a felső menüből. Ez a menü az oldal bármelyik részéről látható, úgyhogy nem kell folyamatosan visszatérnünk a kezdőlapra, ha el akarjuk érni.
Miután megtaláltuk a toner menüt, már csak pár dolgot kell tennünk ahhoz, hogy megtaláljuk a számunkra ideális tonert. Elsőként azt kell kiválasztanunk, hogy milyen a nyomtatónk márkája, majd azt, hogy milyen a pontos típusa. Egyik sem egy komplikált dolog. Az utóbbihoz maximum rá kell néznünk a nyomtatónkra, vagy a hozzá tartozó használati utasításra. Ha pedig megtaláltuk, amire szükségünk van, akkor csak be kell dobnunk a kosárba. Itt megjegyzem, hogy ha egyszerre többet is rendelünk, akkor a darabárra kedvezményt is kapunk. A kosár után a rendelés leadása következik, ahol ki kell töltenünk a szállítási adatainkat és a fizetési módunkat. Az utolsó nagy meglepetés pedig az volt, hogy a kiszállítás még ingyenes is. Az egyik legjobb döntésem volt, hogy rákattintottam a Toner és tintapatron rendelés nyomtatókhoz – eredeti és utángyártott | Nyomtatóalkatrész.hu feliratra.
[Top]