Az én házam, az én padlófűtésem
Amíg albérletekben laktam, nem sokat foglalkoztam azzal, milyen fűtésrendszer a legmegfelelőbb, hiszen nem voltam döntési helyzetben, csupán fizettem a számlákat és örültem, ha nem volt túl magas a költség, de azért jó meleg volt a lakásban.
A saját otthon viszont már egészen más tészta. Ilyenkor az ember nagyon alaposan átgondolja, milyen tényezőknek kell megfelelnie a fűtési rendszerének. Mivel viszonylag sokat dolgozom, s így hétköznap későn érek haza, mindenképp olyan fűtési rendszert akartam, ami a távollétemben is biztonsággal üzemeltethető. Ezért gondoltam arra, hogy elektromos fűtési rendszert fogok kiépíttetni. Persze ebből is sokfajta létezik, így elkezdtem összevetni a különféle opciókat.
Az volt az álmom, hogy a fűtés észrevétlenül működik a lakásban, nincsenek zajok, nagy, otromba fűtőtestek, csak kellemes meleg. Egy ismerősömnek is beszéltem erről, s ő egyből rávágta, hogy nemrég egy elektromos padlófűtés kalkulátor segítségével számolgatta, a saját lakásában mennyi lenne egy ilyen rendszer kiépítése, s arra jutott, nagyon megérné erre a rendszerre váltani.
Hazaérve fel is kerestem azt az oldalt, amit javasolt. Nagyon érdekesnek találtam ezt a technológiát, mert valójában fűtőszőnyegek egymás mellé helyezésével hozzák létre egy helyiség padlófűtését, s ezekben egy amorf fűtőszál fut, ami a gyártási technológiája miatt sok kedvező tulajdonsággal rendelkezik.
Kicsit tartottam attól, hogy nem tűzveszélyes-e egy efféle rendszer, de utána olvasva nagyon megkönnyebbültem, hiszen kiderült, hogy a fűtőszál, mely sugárzó hő segítségével fűt, mindössze 30 fokra melegszik fel, tehát egyáltalán nem fenyegeti az a veszély a házat, hogy kigyullad a távollétemben – legalábbis biztosan nem a padlófűtésemtől.
Nekem is nagy segítséget jelentett az elektromos padlófűtés kalkulátor, aminél ugyan felhívják a figyelmet arra, hogy nem pótolja a személyes terepszemlét, de mindenképp hasznos ahhoz, hogy az ember nagyságrendileg tudja, mennyit is kell egy ilyen rendszerért fizetni. Összességében arra jutottam, hogy megéri ez a fűtési rendszer.
Elkészítettem az alaprajzot, majd felvettem a kapcsolatot a céggel. A telefonos egyeztetés után eljöttek, hogy felmérjék a terepet, majd megkaptam a végső árajánlatot is. Azt mondták, ebben változás nem lehet, nincsenek rejtett költségek, s ehhez egyébként tartották is magukat. A kábelezés és a termosztátok is benne voltak a kalkulációban, ahogy a szerelés is. Az nagyon szimpatikus volt, hogy a szerelők hajlandók voltak személyesen egyeztetni a burkolást végző szakival, mivel nagyon elfoglalt vagyok, nem bántam, hogy engem kiiktattak a kommunikációs sorból.
A kiépítés nagyon gyorsan zajlott, mondjuk egy félkész háznál sokkal könnyebb ez az egész, mert nem kell felszedni a meglévő burkolatot. Azt mondták, a laminált padló teljesen kompatibilis lesz az elektromos padlófűtéssel, örültem, mert mindenképp ilyen burkolatban gondolkodtam. Arra jutottunk, hogy érdemes egy kandallót is beépíteni a nappaliban, elsősorban hangulatteremtő célokkal. Szerencsére ez egyáltalán nem zárja ki a padlófűtés használatát, jól megfér egymás mellett a kettő.
A fűtőszőnyegeket már lerakták a szakemberek, s már készülőben van a burkolás is. Azt mondták a szerelők, hogy az elektromos padlófűtést egységes bekötési terv alapján készítik el, így ha valami probléma lenne – ami nem igazán szokott előfordulni –, gyorsan megtalálják a problémát. Ez jó hír, féltem attól, hogy egy esetleges hiba esetén a teljes burkolás megy a levesbe.
A szőnyegeket nagyon ügyesen helyezték el. Kellett hozzá kreativitás, mivel fix méretűek, s így kell megoldani azt, hogy a helyiséget megfelelően lefedje a rendszer. Nem kell persze faltól falig letenni a szőnyegeket, sőt, nem is szabad, ki kell hagyni egy kisebb sávot minden oldalon, de akkor is körültekintően kell tervezni. Megkérdeztem, miért nem lehet méretre vágni a szőnyegeket, a szerelő elmondta, hogy ez esetben megsérülne a fűtőszál, s így nem tudna működni a szőnyeg. Ez logikusan hangzott. Nagyon érdekes ez a technológia, örülök, hogy végül is e fűtési típus mellett tettem le a voksomat, mert minden igényemnek megfelel majd. Már nagyon várom, hogy a kész házban sétálva felfedezhessem minden előnyét.
[Top]