A garázs, melynek háza is van…mi van?

Mikor lakást, vagy házat vásárol az ember az olyan kicsit, mintha új életet kezdene. A közvetlen környezetünk fog megváltozni, ezért is olyan nehéz dönteni sokszor, illetve sok időt vehet igénybe, hogy megtaláljuk azt a házat, amit a leginkább szeretnénk. A mi esetünkben ezt egy olyan tényező tette bonyolulttá, ami ritkán szokott fontos szempont lenni. Amellett, hogy jó legyen a ház fekvése, az elektromos, és vízrendszer jó állapotban legyek, elég szoba, fürdőszoba is helyet kapjon, az elrendezés is logikus legyen (ne egymásból nyíljon a szobák nagy része), és még sorolhatnám, hogy mondjuk a kert mekkora, hány fa van, hogy néz ki. Továbbá milyen a tetőszerkezet, hogy hol van maga a ház a városban, milyenek a szomszédok, mi van közel, satöbbi.

Mindezeken felül nekünk még azt is figyelembe kellett venni, hogy megfelelő méretű garázs álljon a rendelkezésünkre. Pincéhez nem ragaszkodtunk, inkább úgy voltunk, hogy legyen egy akkora garázs, ahol elfér legalább egy autó mellett egy tárolórész, illetve a műhelyem, ugyanis ötvös vagyok. Nem akarnék pincében dolgozni, ezért nem fontos nekünk, hogy legyen pince, hanem inkább garázsra építünk, csak kéne találni egy elég nagyot. Hónapokig kerestük az otthonunkat, míg végül megtaláltuk egy autóbolond házát, aki 5 autó számára elegendő garázst épített a ház mellé. Olyan, mintha a garázshoz tartozna egy kis ház, és nem fordítva…

Ez egy dolog, de ami nagyon nagy örömmel töltött el, az az, hogy imádta buherálni az autóit, ezért csináltatott magának egy garázs polcokból álló részt, ahol a mindenféle autóalkatrészt és kütyüt tárolta. Mikor háznézéskor ezt megláttuk, véglegesen eldőlt, hogy oda szeretnénk költözni. Persze előtte három órán keresztül végig jártuk az egész ingatlant és minden fontos szempontot megvizsgáltunk, hogy számunkra beleférjen a ház összes tulajdonsága és ne legyen kizáró tényező.

Már az elején találkoztunk a tulajjal, nem ingatlanközvetítő révén néztük meg a házat, így bőven tudtunk vele beszélgetni. Meg is kérdeztem, hogy honnan vásárolta ezt a típusú garázs polcot, mert terveznénk kibővíteni, mi úgyis csak egy autót használunk, holmink viszont annál több van. Nagyon segítőkész volt és megadta ezt a weblap címet, így azon kaptam magam pár nappal a ház megvásárlása után, hogy ott ülök egy sámlin a garázs polc mellett, és számolgatok, hogy mennyire van még szükségünk ahhoz, hogy elegendő pakolófelületünk legyen. Kicsit meg is könnyebbültem mikor szembesültem a polcok áraival, hiszen most vettünk egy egész házat mindenestül, és az első dolgom ez után az volt, hogy megint költök valamire. És azzal szembesültem, hogy az olcsó, könnyen összerakható, strapabíró salgó polcrendszer az, amit garázs polcnak használt a régi tulaj, ezért minden megerőltetés nélkül sikerült kibővíteni akkorára a tárolórészt, hogy már azt is belekalkuláltuk a dologba, hogy jönnek majd a gyerekek, és ha már kicsit nagyobbak lesznek, akkor a régi játékoknak is el kell férniük valahol. Pár hónappal a beköltözés után véglegessé vált a garázs-birodalom: elfért az autónk, a műhelyem, és mindent el tudtunk süllyeszteni ide, amit nem használunk rendszeren. A garázs, melynek háza is van, ilyen a mi otthonunk.

[Top]